Az OTP Bank 2011-ben immár harmadik alkalommal írta ki társasházi pályázatát, amelynek keretében összesen idén nettó 6.000.000 forintra pályázhatott az ország bármely társasházi és lakásszövetkezeti közössége. A környezetvédelmi és közösségi célok megvalósítására készült pályamunkákat 2011. június 11-ig lehetett eljuttatni a bírálókhoz postai úton vagy a www.hazforum.hu információs portálon keresztül. A nevezéshez nem volt szükség hatósági engedélyek és igazolások beszerzésére, csupán a beruházás összefoglalójára, illetve indoklására egy oldalban.

 

A válság nem mindenütt járt az ingatlanárak egyöntetű csökkenésével és a forgalom visszaesésével, több területen ennek ellenkezője is megfigyelhető. Budán is vannak a válság által sújtott területek, és Borsodban is találni válságálló térséget - derül ki az OTP Értéktérképből, amelyet szerdán mutattak be a sajtónak. Jelentősek a területi különbségek: a főváros XI. kerületében mintegy 3 százalékkal nőttek az átlagos négyzetméterárak az elmúlt két évben, míg a VI. kerületben közel 30 százalékkal estek.

 

Mivel most nagyon sok az eladó lakás, nagy kihívás, hogy valahogy sikerüljön kitűnni a tömegből, főleg, ha olyan lakástípust árulnak, amiből nagy a választék, panelből például. Így csinálnám.

 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. valamint az Ingatlan és Befektetés szaklap együttműködésével készülő fővárosi ingatlanpiaci index áprilisban 101,2 ponton állt, ez 6,7 ponttal több, mint a januári, 13,9 ponttal haladja meg az egy évvel korábbit, és 17,9 ponttal van a 2009 júliusi történelmi minimum felett - mondta Akar László a GKI vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

 

Mintegy 800 millió forint értékű támogatást kapott a kormánytól Miskolc a panelprogram megvalósításához, ezzel 1143 lakás újulhat meg. A város ezzel kiemelt forráshoz jutott, az országos támogatás csaknem tíz százaléka ugyanis a borsodi megyeszékhelyre érkezett.

 

Több jel is arra mutat, hogy idén fokozatosan kibillenhet a mélypontról a lakáspiac. Adósmentés, közelgő beszállási pont, öngondoskodás, otthonteremtési program és optimális jövőkép: 2011-ben ezek a kulcsszavak a lakáspiacon – vélik az Otthon Centrum szakértői, a vezető ingatlanforgalmazó hálózat legutóbbi, Lakáspiaci Monitor című elemzése alapján.

 

A felújítási munkáknál lényeges szempont, hogy minőségi javulást a legkevesebb anyagi ráfordítással lehessen elérni. A panellakásoknál ez a szempont a nyílászárók résszigetelésével eleinte előnyösen volt megoldható, míg a fűtéskorszerűsítés már jelentős ráfordítást igényelt és az épület igen fontos külső hőszigetelésének pótlását már csak a lakóközösségi összefogással és igen jelentős költséggel lehetett megoldani.

 

A székesfehérvári piacon jelenleg elsősorban a befektetők aktívak, akik most, az alacsony árak időszakában próbálják biztosítani családjuk, gyerekeik jövőbeli lakhatását. A jó ajánlatokra vadásznak, s visznek mindent, legyen az 6 milliós, árverezett panel vagy 50 milliós családi ház. Milyen most a székesfehérvári ingatlanpiac a helyi közvetítők szemével?

 

Az idén mintegy kilencven-százmilliárd forint megrendelést hozhatnak az építőiparnak a már meghirdetett épületenergetikai programok - közölte Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára.

 

Az elmúlt 10 hónap alatt 650 Mrd Ft uniós támogatás kifizetése történt meg, ami havi átlagban közel háromszorosa a 2010 júniusát megelőző időszaknak – jelentette ki Fellegi Tamás Debrecenben, az Új Széchenyi Tervet bemutató országjáró körút záró állomásán április 7-én. A nemzeti fejlesztési miniszter előadásában a tízezreket érintő panelprogram folytatásáról, az új támogatási konstrukció sikeréről, a májusban felálló a Széchenyi Programirodákról, valamint a fejlesztéspolitika átalakításának már megvalósult és hosszabb távú terveiről is beszélt.

 

A Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szeretettel meghívja Önt és munkatársát a TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE című konferenciára, és a THT TOP 50 kiadvány bemutatójára.