Elindult a Társasházi Pályázat 2017-es közönségszavazása!

Az OTP Társasházi Pályázaton idén is a közönség dönt arról, melyik lakóközösség felújítási projektje kapja az 1 000 000 forintos különdíjat. A közönségszavazás a Házfórum Facebook-oldalán érhető el. Nyomjon egy Like-ot saját kedvencére!

A februárban elindított OTP Társasházi Pályázat 2016 után 2017-ben is a három kategória első, második és harmadik helyezettje mellett egy további nyertest részesít majd vissza nem térítendő támogatásban. A különdíj nyertese egymillió forintot nyer. A különdíjat egy közönségszavazás alapján ítélik oda a szervezők, amely közönségszavazás a Házfórum.hu Facebook-oldalán érhető el.

10329987463_81caadaaf3_k

A „Közönségszavazás Társasházi Pályázat 2017” elnevezésű képalbumban megtalálható az a kilenc pályázat képpel és rövid ismertetővel, amelyeket a zsűri a közönségszavazásra felterjesztett. Ebben az albumban augusztus 11-éig szavazhatnak a lakók, ismerősök, érdeklődők, hogy melyik pályamunka kapja meg az egymillió forintos díjat.

A szavazást az a pályázat nyeri, amely a legtöbb Like-ot, azaz szavazatot szerzi meg augusztus 11-éig. Ehhez nem kell mást tenni, mint a támogatni kívánt pályázathoz egy Like-ot nyomni.

Annak érdekében, hogy minél több szavazatot gyűjthessen a pályázat a versenyben, érdemes lehet nem csak a ház lakóit, de az ismerősöket és a lakók ismerőseit is megkérni a Like-olásra. Ne feledje: a szavazáshoz nem az albumot, hanem az adott projekt képét kell Like-olni!

Ne felejtsük el: az egymillió forintos különdíj egy második hellyel ér fel, érdemes tehát olyan kreatív, jól kidolgozott projektekre szavazni, amelyeket Ön érdemesnek tart a díj elnyerésére. Nincs más tehát hátra, böngéssze a képeket, olvassa el a rövid leírásokat, sztorikat, és támogassa egy-egy Like-kal kedvencét vagy akár kedvenceit!

A Társasházi Pályázat három kategóriájának nyertesinek sorát augusztus 11-én tesszük közzé a Facebookon legtöbb szavazatot nyerő pályázó nevével kiegészülve.