Energetikai projektre fordították a pályázati támogatást Pécsett

A 2017-es Társasházi Pályázat Ezermester kategóriájában harmadik helyezést és 500 000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nagy Imre út 100-102-es társasház. A napelemrendszer bővítéséről és a plusz energia hatékony felhasználási lehetőségeiről Gálfi Zoltán közös képviselőt kérdeztük.

Hogyan mutatná be röviden a társasházat, mit érdemes tudni róla?

Gálfi Zoltán: Én magam 5 éve vettem át a ház kezelését, mikor az előző közös képviselő sajnos elhunyt. Ő nagyon jól takarékoskodott a ház vagyonával, viszont nem valósultak meg a szükséges fejlesztések. Neki köszönhető ugyanakkor, hogy volt pénzünk ezek elvégeztetésére később. Mivel én magam is itt lakok, pontosan tudom, mik az igények és a problémák a házban. Ráadásul mivel ezt az egyetlen házat kezelem, ezért több időt és energiát tudok ebbe fektetni, mint aki 20-30 házért felel. És nyilván elhivatott is vagyok a fejlesztés iránt, hiszen engem is éppúgy érintenek az itteni előnyök és gondok.

Mik azok a fejlesztések, amelyeket sikerült a korábbi megtakarításból megvalósítani?

G.Z.: Főleg az energetikai felújításokra koncentráltunk. Így például mozgásérzékelős ledes világításra váltottunk, szélturbinákra cseréltük az elavult szellőzőket és nem utolsó sorban 2×5 kW-os napelemrendszert építettünk ki a lakástakarékunk felhasználásával. Mindezeknek köszönhetően gyakorlatilag nullára csökkentettük a ház villanyszámláját, ami óriási megtakarítás.

A megtakarításnak köszönhetően így már olyan projektet is véghez vihettünk, mint egy közös helyiség kialakítása, festése, berendezése, ahol közgyűléseket és egyéb megbeszéléseket, közösségi eseményeket tarthatunk.

Hogyan jött az ötlet, hogyan találtak rá a pályázatra?

G.Z.: Minden évben pályáztunk, mindig a lehető legkülönfélébb projektekkel, például egészségügyi szobakialakításával is.

És mi volt az idei projektterv?

G.Z.: A napelemrendszer kibővítésére pályáztunk. Az volt a célunk, hogy az ezzel megtermelt plusz energiából egy olyan megoldást működtessünk, amely a ház előtti járdaszakaszt tudja fűteni télen. Ezzel ugyanis akadálymentesíteni tudjuk a főbejáratokat télvíz idejére úgy, hogy fűtőszálas megoldást helyezünk a kőburkolat alá. Egy hő- és csapadékérzékelős rendszer a csúszás- és balesetveszély elhárításában segítene, ráadásul anélkül, hogy a napelemnek köszönhetően a lakóknak egy forintjába is kerülne az így felhasznált energia. Erről készítettem egy kimutatást a lakóknak, akik belátták, hogy a megtakarítás és a biztonság miatt ez igenis megéri.

Honnan jött az ötlet? Mert azért Magyarországon még nem bevett megoldás ez.

G.Z.: Külföldön, Amszterdamban találkoztam ezzel a lehetőséggel. Ott nagyon sok helyen alkalmazzák ezt, amit nem vettem volna észre, ha nem futottam volna bele valahol a munkásokba, akik épp ilyen fűtőszálakat helyeztek a feltört beton alá. Ott egész utcafrontok vannak így akadálymentesítve. Ráadásul mivel a házunk előtt egyébként is javítani kéne a burkolatot a sok gödör és göröngy miatt, ezért két legyet üthetnénk egy csapásra.

Hol tartanak jelenleg a munkálatok?

G.Z.: A napelembővítés már meg is valósult, így a korábbi 2×5 kW-os teljesítményt 2×6 kW-ra tudtuk növelni.

Sajnos a projekt végcéljának a megvalósítása elé azonban akadályok gördültek az utóbbi időben. A szolgáltatóval való előzetes megbeszélésekkel ellentétben kiderült, hogy nekünk magunknak kellene beszereznünk és intéznünk minden engedélyt az önkormányzatnál, hiszen a járda közterületnek számít. Ez egyfelől nagyban hátráltatja az összeállított tervet, másrészt kiderült, hogy kapacitáshiány is van a cégnél, ami időben még kijjebb tolhatja a megvalósítást. Ezek alapján most csak reménykedünk az önkormányzat és a cég partnerségében, hogy segítőkészen állnak a továbbiakban a dologhoz, hiszen ez egy példaértékű projekt lehetne a városban.

Addig is persze van haszna a napelemes fejlesztésnek, hiszen így is kettő az egyhez az energiatermelésünk és fogyasztásunk aránya, ami némi plusz bevételt garantál számunkra. A probléma, hogy nem rajtuk múlik jelenleg, hogy mikor tudjuk ezt az összeget elkölteni, felhasználni.

Reméljük, mielőbb sikerül beteljesíteni a projekt végcélját, hiszen ez a lakók és az összes járókelő biztonságához is nagyban hozzájárulhatna. Emellett van más felújítás tervbe véve a házban?

G.Z.: Természetesen, egy kétlépcsőházas 10 emeletes háznál mindig kellenek felújítások. Szeretnénk a teljes hideg vizes és szennyvizes csöveket lecserélni zajcsillapított rendszerre, mert nagyok az eltérések a fő és mellékmérők között, mert hát 30 évesek a csövek. Ez egy nagyjából 15 millió forintos beruházás. Ehhez az OTP Bank Thermo/Stílus hitelét gondolkozunk igénybe venni, mert ezzel az első 5 évben 70 százalékos kamattámogatást kaphatunk, ami rendkívül kedvező lenne számunkra. Illetve a lakástakarék lenne ebben még a segítségünkre, amit be is tudunk számíttatni önerőként a hitelbe.